Biztos neked is van olyan feladatod, amihez egyáltalán nincs kedved.

Pedig tudod, hogy előre visz és meg kellene csinálni, de már csak a gondolattól is kiráz a hideg.

Főleg, ha az mondjuk egy nagyobb falat, amit nem tudsz pár perc alatt megcsinálni.

A legrosszabb, amit ilyenkor tehetsz, ha tologatod magad előtt.

“Na, majd holnap megcsinálom!”

De hardcore halogatók simán áttolják a jövő hétre is.

Természetesen én még soha nem csináltam ilyet. – hazudta Gábor

De a halogatásnak van több ellenszere, most megmutatom az egyik legjobbat.

Van hozzá egy rövid kis sztorim is.

Személyesen mentorálok egy külföldi srácot, aki elmesélte nekem a következőt.

Egy aprócska faluban nőtt fel a családjával és a vadászat a hagyomány része volt, amiben sokat segítettek a vadászkutyák is.

Volt nekik belőle 3 is.

Amikor “bevetésre” került a sor, az egyikük meg se mozdult. Semmi kedve nem volt rohangálni, inkább csak lefeküdt a gazdi lába mellé és elégedetten nézte a két másik társát, ahogy nyelv kiöltve szaladnak.

Aztán az egyik vadászat alkalmával valami megváltozott.

Az eddig lustának titulált kutya a nyúl után szaladt. Olyan sebességgel közlekedett, hogy a nyúl azt se tudta mit tévő legyen. A tapsifüles próbálkozott a szokásos testcselekkel, de végül a négylábú győzött és elkapta.

A sikerélmény és a gazdiktól kapott dicséret teljesen megváltoztatta a kutyát.

Ettől kezdve ő lett a család legügyesebb vadászkutyája.

Hogyan segít ez a sztori
legyőzni a halogatást?

Nekem két dolgot is az eszembe juttatott, amikor először hallottam.

Az egyik a tipikus “verd át az agyad” tanács, amit talán már hallottál, de nem biztos, hogy használod is.

Ez egy nagyon egyszerű kis produktivitás hack.

Ha van egy nagyobb feladat, amihez nincs kedved, akkor csak arra vedd rá magad, hogy leülsz, és 10 percet foglalkozol vele.

Csak 10 perc.

Amint áttörted az ellenállás és elkezded csinálni a dolgod, már nem is tűnik olyan kellemetlennek az egész és 90%-ban a 10 percből sokkal több lesz. Még az is lehet, hogy ebben a “10 percben” végzel a feladattal.

A másik ötletem, hogy bonts apró lépésekre a feladatot, amit halogatsz.

Főleg az első néhány lépés legyen végtelenül egyszerű.

Ha el kell olvasnod egy 1000 oldalas könyvet, akkor az első lépés legyen az, hogy ma elolvasol 1 oldalt. Holnap meg kettőt.

Az apró sikerélmények szintén megszüntetik az agyad makacs ellenállását.

Mit szólsz?

Próbáld ki mind a kettőt és ha van kedved, írd meg a tapasztalatokat.

Hajrá,
Gábor

ui.

Március végén indul a 4 hetes Csúcsteljesítmény Alapozó program.

A cél, hogy egy hónap alatt kialakítsunk neked egy az életedbe passzoló szokásrendszert, ami segít gyorsabban haladni a céljaid felé, miközben marad időd a pihenésre.

Természetesen halogatás nélkül.

A részleteket és a jelentkezési űrlapot itt megtalálod: Csúcsteljesítmény Alapozó program 

Belökök neked ide egy visszajelzést is Auréltól:

Szuper befektetés, ha problémád van az időbeosztásoddal, priorizálásoddal, napi energiáddal, halogatással és a régi vagy új szokások megtartásával és beépítésével az életedbe. Hasznos útmutatást ad Gábor de az úton neked kell végig menned. Hálás vagyok, hogy részt vehettem Gábor tréningjén. Csak ajánlani tudom.”