Tavaly szeptember első napján küldtem ki az első levelet az Életem Legproduktívabb Hete kihívással kapcsolatban.

Azóta már 859 ember vett részt rajta, ami zseniális.

Mindjárt elmondom, hogy miben változott az ÉLH 2.0, de előtte hadd mondjam el, hogy miért is indítottam el ezt a projektet.

Amikor valakivel személyesen dolgozom együtt, szinte mindig kiderül, hogy bár tényleg beletesz apait- anyait az illető, esténként mégis a “nem tettem eleget” érzés kísérti.

Ettől az érzéstől menekülve még többet tesz bele, erőn felül teljesít, ami egy ideig talán jól jön, de hamarosan egy lelketlen robottá változtatja az embert.

Ezzel ellentétben számomra az utóbbi években pontosan az jelentette a legtöbbet, hogy esténként nyugodtan tudok lepihenni, lelkiismeret furdalás nélkül ülök le PS-ezni, megyek el kirándulni a barátaimmal, vagy éppen szörfözni a Kanári-szigetekre.

És láss csodát, sokkal gyorsabb tempóba haladok így a céljaim felé, mint amikor görcsösen és lelketlenül daráltam a feladatokat.

Ugyanezt látom az ügyfeleimnél is.

A legnagyobb változás pedig mindig akkor történik, amikor a reggeli rutin a helyére kerül.

És ebben a kihívás is megerősített.

Az előtte- utána kérdőívekből kiderült, hogy a kihívás résztvevői már az 5 nap hatására:

  • 36,9%-kal tudatosabban indították a napjukat.
  • 41,93%-al tervezték tudatosabban a napi feladatokat.
  • 39,5%-al pozitívabban vágtak bele a napjukba.
  • 42,09%-al érezték magukat elégedettebbnek a nap végén.
  • 31,16%-al energikusabbnak érezték magukat.
  • 54,69%-al érezték magukat motiváltabbnak.

Miben változik az ÉLH 2.0?

A korábbi résztvevők közül sokan jelezték vissza, hogy szeretnének egy közösséget, ahol kérdezhetnek, megoszthatják a sikereket, tanulságokat vagy éppen a nehézségeket.

Ezért a következőt találtam ki.

Felvettem újra a három alappillérről szóló videót, amit továbbra is e-mailben kapnak majd meg a résztvevők.

De a kihívás részét képezi mostantól 3 élő videó is, ahol a résztvevők kommentek formájában tudnak kapcsolódni, kérdezni vagy beszélgetni.

Az első ÉLH 2.0 kihívás február 20-án indul.

Ha szívesen részt vennél, akkor itt minden részletet megtalálsz:

Életem Legproduktívabb Hete kihívás 2.0 jelentkezés  

Minden jót,
Gábor