Január közepén írtam egy levelet a legproduktívabb szokásomról, amit fel is töltöttem ide: https://martongabor.hu/a-legproduktivabb-szokasom/ 

Egy igazi időutazás nekem visszaolvasni, mert a levél végén említettem, hogy hamarosan indulok jógázni és szörfözni a Kanári-szigetekre.

Pedig a múlt héten már haza is jöttem…

Tudom, hogy rengeteget beszélek arról, mennyire fontos a pihenés és az egyensúly az életben – de egészen más átélni.

Hadd osszam meg röviden veled az élményeim egy részét.

Petrával (Petraflow) és a csapattal reggel jógáztunk, délután szörföztünk, este pedig beszélgettünk, buliztunk és jól éreztük magunkat.

Néha meg kirándultunk egy nagyot a szigeten.

Nem hangzik annyira produktívnak, igaz?

Pedig el sem tudom mondani, hogy mennyire hasznos volt kiszakadni egy picit a hétköznapokból.

Persze ehhez nem tudok rendelni egy konkrét “megtérülést”. Nem tudom azt mondani, hogy elvégeztem egy feladatot, ami miatt X%-al nőtt a bevételem…

De az, hogy nyomhattam egy “reset” gombot, és újragondoltam a dolgaim, visszaadták azt a tisztánlátást, amit a hétköznapok elhomályosítanak.

Talán a legfontosabb, amire rájöttem…

Az utóbbi időben minden workshop, mastermind az ígérte, hogy a csúcsteljesítő éneddel TÖBBET érsz majd el.

Több pénzed lesz, sikeresebb vállalkozó leszel vagy magasabb pozícióba kerülsz.

Egy hosszú szörf session után hulla fáradtan bedőltem az ágyba és eszembe jutott, hogy basszus, én nem azért akarom magamból kihozni a maximumot, hogy többet dolgozhassak.

Persze, azon dolgozom, hogy a vállalkozásom egyre jobban működjön, egyre biztonságosabb és kényelmesebb anyagi helyzetbe kerüljek…

De szinte könnyeket csalt a szemembe, hogy megengedhetek magamnak egy ilyen utazást, ahol magam mögött hagyom a munkát és a Kanári-szigeteken szörfözgethetek zseniális emberekkel.

Ez a hét már a megszokott kerékvágásban telik és azért akarom magamból kihozni a maximumot, hogy még rengeteg ilyen pillanatot élhessek át.

De ezt az élményt nem élhettem volna át, ha nincsenek rendben az alapok:

  • Az utazás előtt maximális fókuszban voltam, így gyorsabban haladtam a feladataimmal és maradt időm előre dolgozni.
  • A reggeli rutinom segített a tisztánlátásban és pontosan tudtam, hogy milyen feladatokkal kell foglalkoznom.
  • Szerencsére ismerem a saját határaim, ezért úgy tudtam menedzselni az energiám, hogy mindenre maradjon.

Így az egy hét kiesés nem is okozott olyan nagy fejfájást.

Ez az élmény megerősítette bennem, hogy az idei első negyedévben a 4 hetes alapozó mastermind számomra a legfontosabb.

Meg akarom neked mutatni a csúcsteljesítmény alappilléreit, amire aztán lehet építkezni.

Nem, nem tudlak 4 hét alatt milliárdos vállalkozóvá varázsolni, vagy beültetni az igazgatói székbe…

Abban tudok segíteni, hogy beépíts az életedbe olyan rutinokat, amik szabaddá tesznek miközben haladsz a céljaid felé.

Hogy el tudj menni mondjuk egy hétre szörfözni a Kanári-szigetekre.

Vagy hogy elégedetten csukd le a laptopod és nyugodtan foglalkozhass mással is a munkán kívül.

Vagy foglalkozhass bármivel, amit élvezel, ami feltölt.

Ebben akarok segíteni.

A 4 hetes alapozó mastermind március közepén indul, de már elkezdtem feltölteni a helyeket és eddig 8 jelentkező van.

Ha érdekel a dolog, akkor írj csak az info@martongabor.hu címre annyit, hogy “alapozó” és hamarosan felveszem veled a kapcsolatot.

Minden jót,
Gábor